Norvégiában az emberek mosolyognak. Alapból nem számítottam ennyire nyitott emberekre, hiszen több hónapig sötétség van a nap nagy részében, aztán az ellenkezője, mégis boldognak tűnnek.

Közvetlenek. Egyszer a buszra szállva egy nálam fiatalabb, hipster csaj mosolygott, és köszönt rám. A vezetőfülkéből. Nem viszik túlzásba az aggódást, legalábbis nem látszik meg rajtuk. Nyitottak arra, hogy az alkalmazott/ügyfél/vásárló földön járó kérésének eleget tegyenek, a mindennapjait megkönnyítsék. A kolidíj befizetési határidő rugalmas, az alkalmi buszjegy nem buszhoz, hanem időhöz kötött (egy jegy, egy óra utazás átszállásoktól es megszakítástól függetlenül), rendőrségi regisztrációnál (kötelező, EU tb es útlevél birtokában meglátogatni a helyi szervet) eltekintettek -uniós hallgatóként - a bejelentkezésemtől (időpontot júniusra kaptam volna, mikor már hazafelé igyekszem), ingyenes buszjárat Svédországba, naponta egyszer, hogy bevásároljon ott az ember. Mind csak nehány példa, mire is gondolok. Remélem az efféle kisebb-nagyobb meglepetések sora soká érhet véget. Tudom, hogy az ember egy új helyen hajlamos rózsaszín fátylon keresztül látni a dolgokat, ami alól nem vagyok kivétel, de a tények tények, én pedig meggyőzhető vagyok.

Az első hét ezen dolgok felfedezésével telt, hiszen ez is a környezet része. Jó érzés, hogy van ami kompenzálni próbálja a drága megélhetést, és a napszakok nyíregyházi megszokottságtól eltérő váltakozását. Utóbbira egyébként otthonról, Édesanyám ráhatására, irdatlan mennyiségű D vitaminnal pakoltam fel. Tudom, tudom, óvatosan, mert a sok is megárthat azért. Hogy sportcentrumba járok, segít ezen is, a mozgás elősegíti a helyes felhasználását a szervezetemben.

Jéghokizó kisgyerekek az erdő és főút között, drukkoló és nemhiszemhogyszotyizó szülőkkel

Egyébként furcsa látni, hogy a mozgásra mennyi időt és energiát szánnak. Pénzt nem nagyon, mert az nem drága. Újabb pozitívum, ahogyan támogatják állami szinten a mozgást, kül- és beltéri sportokat egyaránt. Nem is lepett meg ezek után, hogy a hegyi ösvényeket, cross vagy alpesi sípályákat havazás esetén folyamatosan gondozzák. Az emberek szívesen élnek is pl az előbbi lehetőséggel. Kevés is az elhízott ember, viszont annál több aktív időskorú embert látni. Itt a játszóterek mellett nem futball megy, hanem jég-hoki télnek idején. Hmmm, furcsa ahogyan a zsíros étel ritka, a szélviharban is futó ember meg annál jellemzőbb.

Valahol lavírozni próbálok a kettő között. Alföldi legény lévén, aki ráadásul olyan családból származik ahol alap, hogy az Édesanya, Édesapa, Nagymama, nagynénik és unokatesók készítik a legjobb hazai főztöket, és Nagyapa, nagybácsik a bort és pálinkát, hiányzik a kissé nehezebb étel, a töményebb fűszerezés. Ugyanakkor örülök, hogy a kéretlen -nyári tésztáknak köszi- kis hashájnak van esélye távozni. Segítek is neki egy kis mozgással. Egyezer koronáért augusztusig szóló bérletet vehettem, ami több sportcentrumba szól, és annyi foglalkozásra, amennyi jólesik.

 30 perc az út gyalog a kollégium és a város szélén fekvő sportcentrum között, de megéri(:

Egy jóleső edzés után (a jóleső esetemben még ritka, de egyszer csak eljön), fontos még a megfelelő étkezés. De nem kell itt Norbit sejteni a háttérben, csak finoman szólok mi a helyzet: a lazac kilója akciósan alig 80 NOK körül van, ami nagyon örvendetes, hát még ha azt elmondom, hogy a tonhal meg annak harmada! Ezt pedig annyira vártam, hogy leírni alig tudom. Még néhány recept, és az omega-3 olaj mennyiségem egy grizzlyéhez közelít ívás idején.

Csak ne kellene nap mint nap csatát nyerni a lustasággal szemben.

Azért bevallom, néha ő nyer...