Norway - Trondheim

See the Light

See the Light

Születésnapi meglepetések

Kirándulás és ünneplés

2015. március 28. - Samwise

A történet 25 éve kezdődött, de ugorjunk rögtön majdnem ennyit előre. 

Februárban több embernek is esedékes volt a születésnapja a már megszokott csapatban Moholtból. Úgy gondoltuk, hogy legyen egy össznépi ünneplés a már megismert emberekkel. Szinte a megszokott módon történt minden: harmadik emeleti kollégiumi lakásban 10-15 ember, zene, alagsorban erjesztett borféleség (vagy sangria, de én inkább kihagytam), beszélgetések, ökörségek, szórakozás három tortával kiegészítve. Könnyen, és hamar eltelt, jól esett hogy részese lehetek. Mivel hivatalosan még volt számomra egy hét hátra, hogy betöltsem (te jó ég) a negyed évszázadot, így izgatottan vártam továbbra is annak napját.

fullsizerender_33.jpgMoholt-béli almás fahéjas 

Tovább

Gyermekek álmai

Futótűzként terjedt a hír március 17-én késő délután, hogy este nagy erejű napkitörés éri el a Föld légkörét, és a tiszta időnek köszönhetően országszerte, majdhogynem Európa szerte látható lesz - A listámon, melyen az aktuális félév célkitűzései szerepelnek, az első háromban foglal helyet, hogy végre személyesen láthassam az Aurora Borealis-t, azaz a Sarki Fényt.

fullsizerender_28.jpgKezdődik a város felett

Tovább

Hal de jó

Miután keresztül gyalogoltam Spanyolországon egy hátizsákkal, nagyon megszerettem főzni, sütni, 'alkotni' a konyhában. Hiába tudom, hogy szüleim, Nagymamám ételeit minőségben csak aszimptotikusan fogom tudni reprodukálni, csiszolom amíg csak lehet. Itt sincs ez másképp, egész jól felszerelt konyhával, és új alapanyagokkal dolgozhatom együtt.

Tovább
süti beállítások módosítása