Telnek az ünnepek ugyanúgy itt is Trondheim-ben, mint a világon mindenütt. Kivéve, hogy az emberek rendszerint elutaznak ekkor, követik a madarak útját.

Délre mennek melegedni.

Útvonalak

A város kiürül. 5 napra bezárnak az üzletek, nem nagyon járnak-kelnek az emberek, utaznak inkább. Na a többség persze. De mit is tegyenek e helyett? Nagy húsvéti hagyományok errefelé nincsenek. Az egyetlen, amit megfigyeltem, hogy tojásokat dugdosnak el a gyermekeknek tele finomságokkal. Bár véleményem szerint még erről is mint egy külföldről begyűrűző, pár évtizedes szokásról beszélhetünk. 

Rájuk hagyom. Nekem más terveim voltak az ünnepekre. Először is szerettem volna egy napot túrázással tölteni a környéken, ami sikerült is. Majd pedig jócskán haladni a diplomámmal, ami szintén sikerült - kevésbé... Hallgatói betegségemmel folyton küzdök (még sok idő van...). Főzőcskézések és eszegetések, pihenés, másra nem vágytam. 

Nagyszombati vacsora (fotó: T.F.)

Szerdán be is vásároltam kisebb vagyonért, de napra leosztva nem sok az, csak egyszerre rossz ránézni a blokkra. Húsok, zöldségek és egyéb apróságok, mint tej, joghurt, tojás stb, stb. Az itthoni 'menü' nem állt másból, mint saját hamburger (egy kis street food kajára vágytam. Már nem vágyok.), töltött csirkecombok és Ben nagybácsis csirke, hagymaleves. Nem a főzőtudományom magaslata, de a konyhában sem szerettem volna időm nagy részét tölteni. Valamint közben jött az invitálás Nagyszombat estére a többiekhez Moholt-ba, hogy gyűljünk össze közös vacsorára. Ott már izgalmasabb és ünnepiesebb volt az asztali repertoár: töltött tojás - göngyölt csirkemell finomságokkal (bacon-sajt-gomba, zöldköret és rizs), majd friss kalács vanília fagylalttal. Mmmm, jól esett. Svéd kolléganőnk jóvoltából egy adag málnaszósz is készült iziben. 

Látkép a gerincről

Előző nap, pénteken viszont sikerült eljutnom a várostól nem is messze, Vikhammer városába. Kinéztem egy gyalogutat, zarándokutat (St. Olav path) magamnak, aminek egy napi távjával ismerkedtem meg elég közelről. Az első busszal mentem, ami rögtön 11 órakor indult a városközpontból, tehát fél 12-kor vágtam neki a tényleges útnak. Hegyre fel, és onnan ereszkedés. Gyönyörű idő, bárányfelhők úsznak az égen, ragyogó napsütés. Hegyoldalról látni a fjordot, szintén tündököl. A zarándokút e szakasza már főként aszfaltúton vezet végig, így egy egy kitérőt belecsempészek a kirándulásba. Először hegynek fel, egészen gerincig, néhol már igen meredeken, de megért a fenti látvány minden küszködést. 

Viharos 

Ezekután a parton korábban megfigyelt kiszögelléshez jutottam el. Kellemes lejtmenet. A végén már viharos szélben és hóesésben. Igen, hóesésben. A hegytetőn kabát nélkül ücsörögtem, itt pedig hó van. Magam mögé tekintve nem is látszik az orom amit egy magyar legény is meghódított. Mire a félsziget végére értem újra kékség látszott a láthatáron. Elképesztő. 

Önarckép. 

Mint hallom Európába mindenhol, úgy itt is olyan változékony az időjárás, mintha villanykapcsolóval szórakoznának. Újra napsütés és bárányfelhők kísérnek utamon. Vissza a város felé. A jelzések egy apály idején szárazra kerülő öbölbe vezetnek. 

A fjordfelszín feszített lepedőként terül előttem

E nyugalomban sétálok hosszan, végig a parton a város határáig. Csodás minden. A városba érvén viszont már újra hóesés.

Ami többé kevésbé kitart azóta is. Most épp nem, most szünetel. Épp alszik. Minden. Mindenki.

Én is fáradok, pedig csak tanulok egy angol locsolóverset holnapra. Mégiscsak.

Hagyomány-hódító.

Ha-hó.