Finoman fogalmazva is, más terepviszonyok uralkodnak erre, mint az innen 2000 km-re elhelyezkedő Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Mivel alapjában véve szeretem a változatosságot, így nyitottan álltam a helyzet elé, mikor a többiek felvetették egy kirándulás lehetőségét.

Bymarka, az első...

...ezen a néven. És első a kiszemelt állomásaink sorában is. Közeli hegycsúcsként a városból tömegközlekedéssel el lehet érni, mert kedvelt sífutó helyszín. Ezért hétköznapokon két, hétvégén pedig nyolc-kilenc járat is közlekedik a városközpont és a hegy lába között (hát ilyet is fura leírni, az biztos). Megállapíthatjuk, hogy nem érdmes lekésni egyik járatot sem. 

Találkozó reggel 9:30kor (január közepén ekkor jön fel a nap), és indulás. Hamar kiértünk az erdei utakra, 10 óra környékén szállhattunk le a járműről. Utazótársaink akadtak bőven, a már említett síelési lehetőségeknek köszönhetően. Persze, hogy mindenki léccel, sisakban, és arra alkalmas felszerelésben érkezik, rajtunk meg látszik, hogy szélnek eresztett uniógyermekei vagyunk. Nem baj az, csak haladjunk. 

Buszvégállomás és a felhőbe burkolózó Bymarka

A hegycsúcs a közelben van, gyalogtúrával alig 40-50 perc.A terep néhol erősen emelkedik lévén, hogy fjordon vagyunk, de a kígyó útját követve nem jelenthet gondot. Nem úgy, mint a távolban megjelenő sötétszürke fellegek, és az erősödő szél. Félúton járhatunk, amikor a légjárás havat is hoz, melyet a csúcson már kisebb hóviharnak neveznék. Mondanom sem kell, hogy alig látni bármit is az arcunkba hordott havon kívül. Ha a szél még hangokat is hozna, kétséget kizáróan Caradhras ormait bitorolnánk. De anélkül, hogy a viharba ordíthatnám 'Ez Szarumán!' elindulunk vissza az ösvényen, hogy egy közeli tavat nézzünk meg. 

A tónak valahol erre kell lennie

Az út itt már más meglepetéseket tartogat. Nem tiszta a nyom merre is kellene haladnunk, egyik társunk korábbi túrájának emlékeire hagyatkozunk. És a GPS-re... A hó meg szakad. Azért védettebb helyen megyünk, hiszen egy völgybe tartunk lejtmenetben, a szél nem tudja nehezebbé tenni most a helyzetet. Kisgyerek módjára élvezzük a térdig érő havat a fenyvesekkel övezett területen. Hógolyózást követően ettük meg a magunkkal hozott szendvicset, gyümölcsöt, csokit. A tó már nem lehet messze. Gyönyörű minden, nyugodt és már-már rejtőzködő.

Tónál

Végül egy relatíve hosszabb ereszkedő után a tóhoz érkeztünk. Az elfolyó patak vize ugyan nem fagyott teljesen, de a tó igen, és hóval fedett. Természetesen nem ismervén a környezetet nem megyünk rá a jégre. A stégen néhány fotó készül, majd vissza indulunk. Innen már látható gyalog út vezet vissza kiindulási pontunkhoz. 

A buszmegállónál látjuk, hogy 40 perc van még a következőig. Nem agyalunk sokat, kissé megfáradtan ülünk be a közeli hüttébe. Hogy a kép szürreális, abszurd vagy épp a kor és hely stílusának megfelelő, nem tudom, mindenesetre az esti fellépésére próbáló helyi rock zenekar, gofrit nyammogó megfáradt közönség jólesően tekint a kinti hóesésre.