Vannak az ember életében események, amelyeket képtelenség egyetlen szóval jellemezni, de még ezerrel sem egyszerű. Lofoten látogatása, a maga varázslatosságával, pont egy ilyen életesemény.

Nem sokat beszélek, afféle csendesebb srác vagyok. Épp ezért, amikor megnyílik a szám szeretek jó dolgokról beszélgetni, mesélni. Sokan mondták már, hogy a lelkesedés kiérezhető szavaimból, egy-egy hely-étel-termék-akármi jellemzését afféle fizetett ügynökként teszem. Továbbra sem kapok jutalékot, vagy más ellenjuttatást a promócióért, viszont higgyétek el, hogy Rólatok, a Veletek töltött időről, főztötökről, elkészült borról, megkínált pálinkáról, beszélgetésekről, időről, röviden a Tőletek kapott szeretetről is így gondolkodom és bizonygatom más társaságoknak adandó alkalommal. 

A nyúlfarknyi felvezetés az erdőből való kijutást szolgálja.

Az erdő pedig maga Lofoten.

Az utazás szerda délután kezdődött, busszal az egyetem területéről 42 hallgatótársammal együtt. 25 óra buszozás várt ránk, ugyanis Lofoten valahol itt van: 

Lofoten szigetcsoport a Norvégiában

A távolság nem tűnik soknak, ~800 km közúton és hajón, de norvég partok szabdalják a pályát, ezért a betervezett sok óra. Egyébiránt a sofőrök 2,5 - 3,0 óránként megálltak egyet pihenni fél órára, amikor mi is kinyújtóztunk kissé. Így azért elviselhetőbb volt, de a nyakam akkor is beállt.

Norvégia közepén - az éjszaka közepén

 Az út gyönyörű volt. Már amikor nem aludtam. Éjfél után lett teljesen sötét, de épp csak pár órára, hiszen már két órakor hajnalodott megint. Egyik hajnali ébredésnél egy völgyben haladtunk végig, ahol pár órája még havazhatott. Mindent fehér hótakaró borított. Mindent. Hirtelen nem is tudtam hova tenni, szürke és fehér mindenütt, sehol egy más szín. Elképesztő, már amit felfogtam belőle. 

Halászfalu

Az út további része kisebb havazásokkal, később esővel, széllel folytatódott. Hajnali kompozást követően -tartott közel egy órát- a Lofoten szigetcsoporthoz érkeztünk, de még a szárazföldhöz közeli részhez. Itt volt egyedül lehetőségünk a következő napokra bevásárolni magunknak a szervezők szerint. A kulturális falvakban nem igazán figyelhető meg modernizált városkép. Megőrizte magát olyannak, amilyenné alakult a XX. század közepéig. Telis-tele halászkunyhókkal és tengerre épült lakokkal. 

Chieftain's house in Borg

A szállás elfoglalása előtt egy program szerepelt csütörtökre: a Lofotr Viking Museum. A tárlat maga nem tagozódott sokfelé: helyi népek bemutatása, mindennapjaik és az egyik legnagyobb viking uralkodó rekonstruált háza volt meglátogatható. A körbevezetést követően rövid történelmi filmet tekintettünk meg, majd beléphettünk a vezér egykori hajlékába. Itt korbeli ruhába öltözött lányok vártak bennünket, tűz fölött, üstben készült bárány levessel. Mmm de még milyen jól esett. Házi kenyér és tejföl járt hozzá, igazán eltelített már a második adag...

Tűz mellett 

Kora este végre a szállásra érkeztünk, 25 órával az indulást követően. Csendes, a szigetcsoport végén található Å falujában (ejtsd: O ) régimódi halászházakban-viskókban húztuk meg magunkat pár napra. Egyszerű, letisztult, a kilátás és a táj volt a lényeg amúgy is. Szállásunktól alig karnyújtásnyira óriási hegyek meredeztek a part fölé. Épp mikor megérkeztünk, tisztulni látszott az idő, így kicsit körbejártam a helyet, csodálatos!

Szirtről való kilátás

Hozzá kell tennem, hogy bár Norvégiában erősen korlátozott a tengeri halászat nagy mennyiségben, a Lofoten-i népek kivételt képeznek a mérséklés alól, amennyiben tradicionális módon használják a kifogott zsákmányt. Ez pedig nem jelent mást, mint elsősorban a tengeri szélben való szárítást. Külön a törzset és külön a fej részt. Egyfajta illata, de fogalmazzunk világosan, szaga van ennek, de a szélnek köszönhetően nem igazán érezni. Csupán érdekes, ahogy lógatják fürtökben a halrészeket. 

Kilátás

Mondanom se kell, hogy itt az éjszaka alig pár órát tartott. Éjfélkor még alkonyat van...

Tükörképek

Másnap, pénteken egy rövidebb túrázás várt bennünket. Ébredés után fel a buszra, majd el egy közeli kikötőbe. Kis hajó belsejében fél órát utazhattunk egy gyönyörű öböl mélyére. A nap még épp látszott a felhők között, de a szél és a távolban megjelenő sűrű szürke fellegek nem sok jót ígértek. Pedig aznapra -állítólag- fürdés lett beígérve a parton, ahová iramodtunk. Az ~5 fokos tengerben. Egy kényelmes óra és hegygerinc után pillantottunk rá a rejtett öbölre. Hullámok sokasága előtt homoktenger, végtelennek tűnő fekete sziklás hegyek árnyékában. Velünk együtt pedig a szél és a jeges eső is megérkezett. Hamar aláereszkedtünk hobbitok módjára, és mindenki elkezdte felfedezni magának a partot.

Varázslatos öbölben

 Távolban egy kunyhó épült a sziklás hegyoldal és tengerpart találkozásánál, ahonnan már egyenesen az óceánt látni. Félelmetes az erő, ami a tengeren tombol. Hogyan formálta a partot, mit láthattak ezek a hegyek, hány és hány hullám érte el a partot mióta világ a világ? Emberi létünket jelentéktelen eseménynek gondoljuk e folyamban. 

Ostrom

A létünk pedig épp melegedésért kiállt. Tűz köré gyűlünk és kisebb sütögetést improvizálunk. Eszközeink korlátozottak -amit épp a parton találtunk- ellátmányunk sem sok, a látványban merengünk el éppen. A tűz és a tenger között imbolygunk mi magunk is. Délnek idején afféle beavatási ceremóniát éltünk át. Nagy körben mindenki kap egy felespoharat, amibe halolaj került, másik kézben pedig a korábban is említett szárított halból egy darab. Proteinben és omega 3-ban gazdag koktél, a norvég kaukázusi kefír.

Halolaj és szárított hal

Nem mondom, volt már rosszabb is éltemben mit kóstoltam a kupica halolaj előtt, de a szárított hal egész jó, repetáztam is. 

Visszaúton a hajóra elég sokat vártunk, de végtére is simán ment minden. Az este hátralévő részében pedig a forró zuhany és halleves tette helyre egészségi dolgainkat.

Úton

Szombaton olyan napra ébredtünk, amilyenre a helyiek elmondása szerint négy hónapja nem volt példa: napsütés szerte a szigeteken. Szerencsénkre egész nap kitartott mellettünk a jó idő. Busszal alig mentünk messzebb, mint előző nap (a szigetcsoport közepére, mondhatni), de időközben megálltunk felvenni a túravezetőnket, segédjét és kutyáját. Ki nem mondott vágyunk volt, szinte mindannyiunknak, hogy egy kutya is kísérjen minket a sziklás, zöld mezőkön hegynek fel és le.

Tia

Tia, a Border Collie és Irish Shephard keverék alig egy éves múlt és nagyon játékos, végtelenül aranyos egy kutya. Az idegen emberektől kissé tart, előző gazdája bántalmazhatta, de szép lassan bizalommal lesz a kedves társak iránt. Velünk sem tett kivételt, így megsimogatni nem tudtuk, de mindig a közelben ólálkodott, szaglászott és persze szívesen játszott is velünk, hol egy bottal, hol épp a dobált hógolyókkal. Elképesztő fénypontja a napnak, meg úgy eleve a kirándulásnak. 

Útfélen

Szó nélkül

Moraj

Teremtett világ

Nyugalom

A táj még annyira leírhatatlan, mint a korábbi helyszínek, melyek jellemzésével eleddig próbálkoztam. Beszéljenek inkább a képek.

Rövid jellemzés mégis annyi lenne, hogy helygerincet érve egy előzőhöz hasonló, de másik rejtett öbölbe ereszkedtünk le, onnan a gyönyörű kék tenger.

A szigetcsoport már önmagában is elképesztő. Persze nyáron, a hőségben is alig 20-25 fok van maximum, de a globális felmelegedésnek "köszönhetően" tavaly tartósan 30 fok körül volt a hőmérséklet, mely mellett a tenger sekélyebb részeken 22-24 fokra, a szárazföldi kisebb tavak a hegyeken 26 fokra is felmelegedhettek. E tavak a hegyi vízfolyásokhoz hasonlóan szinte egytől egyig kristálytiszta vízzel telítettek, így bátran ittunk mi is belőlük. Lélegzetelállító, és egy melegebb nyár alkalmával könnyen mediterrán vidéken érezhetnénk itt magunkat, azzal ellentétben, hogy nyáridőben itt soha sincs sötét, a Nap a horizont közelében marad.

Lehet még valahogy fokozni? Talán ha megtudjuk azt, hogy e terület közkedvelt pihenő és táplálkozóhelye különféle bálnáknak és ceteknek, akik a partról is egészen jól láthatóak. Mi sajnos nem láttunk egyet sem, de az már tényleg túl tökéletes lett volna. Így is, a kutyának köszönhetően teljes és tökéletes túrázás volt, kívánni nehéz lett volna jobbat. 

Másnap lassú szedelődzködés után vetődtünk a buszba, és indultunk hazafelé. Szinte szótlanul, nehéz volt mégiscsak itthagyni e misztikus vidéket. A buszon pedig ment a Disney klasszikus Oroszlánkirály, ahol Simba-val együtt mi is átéreztünk valahol egyfajta veszteséget. Itt most elsősorban egy olyan tájra, helyre gondolok, ahol az ember mást tapasztal, pozitívan, mint bármit annak előtte életében.

Nem hiszem, hogy mindenkinek Lofoten-t kellene látnia, vagy éreznie, de azt igen, hogy kell lennie olyan helynek, olyan célnak a következő évekre, amit szó szerint megérinteni szeretnénk, hogy lábunk nyomát ott hagyhassuk a homokban. 

Legalább arra a kis időre, míg a következő hullám el nem simítja.