Lelkes társasággal vágtunk neki egyik vasárnap a Curling pályának, hogy két és fél órára elfelejtsük, milyen érzés a földön járni. 

Curling csarnok a javából

Na jó, azért már egy kis időt eltöltöttünk a norvég télben és ismerjük az érzést, amikor a jéggel kell megbirkóznunk a talpunk alatt.. 

A lényegre térek. Gyönyörű, napsütéses időben sétáltunk el a város szélén lévő svéd-hotdog-áruház mellett elhelyezkedő, alig pár éve átadott Curling csarnokhoz. Kora délutánra érkeztünk meg, aznap mi voltunk az elsők. Jeges lobby boy segít nekünk kiigazodni az új környezetben. 12 fővel 2 és fél órára két pályát foglaltunk le a négyből. A segéderő hamar felméri, hogy alig tízen közülünk nem játszottak még élőben efféle sportot. Fél órás Eligazítás és tanulás, szabályok követése, és a technika ismertetése, csapatok szétosztása, és mindez az első fél órában.

Csendélet

Meg kell hagyni, nem tűnt otthonról sem egy bonyolult sportnak. Tényleg csak annyi, hogy suhintsunk köveket a jegen úgy, hogy azok a téli cirokseprűvel tisztított útvonalon eljussanak a pálya másik végén található kör középpontjához. Egy barokkos mondatban valóban 'csak' ennyi lenne. De valahogy mégis megvan a pikantériája. Nézzük sorban. A csapatok felenként 4-4 főből állnak (nálunk 3-3). Egy menet alatt 8-8 követ csúsztat el a két csapat, amiket 3-3-2 felosztásban végezhetnek el a játékostársak. A negyedik ember, aki kimarad épp, ő a kövek pozícionálásáért, taktikáért felel a pálya másik végén. Egy menet végén a kapott pontok a célkör középpontjához legközelebb eső kövek számától függnek (mennyi kö-kö-következetes szó fér bele egy mondatba, pedig le sem írtam még a klasszikust: követ követ követ..). Körülbelül 12-15 menetet játszanak egy játékban a felek. Ami még szükséges: fejenként egy közepes jégseprű és egy pár spéci cipő. 

Eligazítás a spéci takarító eszközökkel és cipőkkel

Talán sokaknak ismerős a tiltás, hogy bowling közben a kapott cipőben ne lépjünk a pályára, mert egyrészt a pálya sérülhetett, másrészt zakózunk egy hatalmasat, annyira csúszott. Na ezt szorozzátok fel tízzel, és el tudjátok képzelni a Curling-et. Itt kötelező a pályán lenni. Zakózni nem. Jobb is, így legalább nem szegünk szabályt. Legalább ezzel nem. További 20 perc a technika elsajátításával telik: hogyan maradjunk talpon, hogyan kapaszkodjunk a kőbe, rugaszkodjunk el vele, majd engedjük el, és hogyan sikáljuk előtte végig a jeget. Nem mintha nem lenne amúgy is tükörsima, de ennek a kőnek már-már suhannia kell. Segítség azért van, hiszen kezdőknek a csúszós talpú cipőre (egyik ilyen, másik meg tapadós, egymás reciprokai) egy felhúzható gumitalp, ami segít a jegen való közlekedésben. Így tudunk lépkedni a suhanó kő mellett és szorgosan sepregetni.

A helyes technika

Ajánlott viselni azt a plusz talpat, kivéve, ha a követ éppen mi csúsztatjuk el. Ennek is megvan a maga technikája, ami lényegében a lelke a játéknak: balra támaszkodunk a seprűbe, mint Neo a kitépett közlekedési tábla vasrúdjába. A végén lévő betondarab pedig egy Smith ügynök fejéről a jobb kezünkbe vándorolt, előre tartva, miközben mi próbálunk finoman eggyé válni ővele és közel -nem túl közel- a jégen e jóga pózban elrugaszkodni. Aztán jobb markolat kiold, és szinte repül a nehéz kő... könnyen meglehet, hogy tovább csúszik, vagy hamarabb állapodik meg, mint a célkör. A játék eszenciája. Érezni azt az erőt, ami épp elegendő.

Szép küldetés. A két óra játék alatt az ügyesebbeknek többször is sikerülhetett, de átlagban egy-kettő csúszott be a jó helyre. Nekem személy szerint igazából egy, mert egy korábbit kiütöttek a helyéről, de a másikkal épp pontot nyertünk. A megfelelő seprűzéssel persze.

Estünk, csúsztunk, másztunk, de élveztük mindannyian. Természetesen pár fotó is készült, hogy legyen a családi albumban majd arról is felvétel, ahogyan nagyapa egykoron a jegen vitézkedett.