A történet 25 éve kezdődött, de ugorjunk rögtön majdnem ennyit előre. 

Februárban több embernek is esedékes volt a születésnapja a már megszokott csapatban Moholtból. Úgy gondoltuk, hogy legyen egy össznépi ünneplés a már megismert emberekkel. Szinte a megszokott módon történt minden: harmadik emeleti kollégiumi lakásban 10-15 ember, zene, alagsorban erjesztett borféleség (vagy sangria, de én inkább kihagytam), beszélgetések, ökörségek, szórakozás három tortával kiegészítve. Könnyen, és hamar eltelt, jól esett hogy részese lehetek. Mivel hivatalosan még volt számomra egy hét hátra, hogy betöltsem (te jó ég) a negyed évszázadot, így izgatottan vártam továbbra is annak napját.

Moholt-béli almás fahéjas 

Édesanyámtól egy óriás csomagot kaptam otthonról, tele minden finomsággal és hazai ízzel. A biztonság kedvéért már több nappal korábban megérkezett. Ott lapult pár üdvözlőlap és számgyertya még a dobozban, amit félretettem a hivatalos napjáig.

Szombatra pedig egy kisebb utazás várt rám, a 2 órányira elhelyezkedő Røros (Rörosz) falujába a helyi ESN szervezésében. Ismerős akadt, a korábban már bemutatott német leányzó ugyanarról a tanszékről, ahol én is megfordulok. Kora reggeli indulás, további útitársakra várás (csatlakozott még egy német valamint egy svájci lány és egy svájci srác), buszmegtalálás és elhelyezkedés. Máris az úton vagyunk. 10 óra körül érkezhettünk meg Közép-Norvégia leghidegebb pontjára (volt mikor - 51 °C fokot is mértek..., akkor épp -2 körül lehetett). A nap ragyog, mi pedig egy jég által letarolt hegytető mellett álldogálunk, és csodáljuk a tájat. A továbbra is tiszta kék ég pedig hihetetlen most is. 

Képek a bányából (1)

Sokáig nem csodáljuk azért, mert szervezett látogatásként a helyi rézbányát látogatjuk meg elsőként. Kedves öregúr vezet minket végig a felszínhez közeli, de koromsötét bányán. Tele platinacsavarokkal, fém csontpótlásokkal, lassan bicegve, de gyermeki csillogással a szemében mesélte történeteit és ismereteit a helyszínről. Igazi ponyvaregénybe illő figura. Elmondásaiból tudtuk meg, hogy éppen 333 évig működött a régió legnagyobb ipari tevékenységeként a mesterséges barlang, melyben eleinte alig 2-3 métert tudtak haladni havonta. Köszönhetően az ősmasszívumnak. Lábunk alatt rozsdás vízerek futnak, fejünkön a kötelező kobak meg hamar kifizetődött. Ismeretlenként sokszor koppan a fejünk. Végső állomásként a föld alatt nagyobb terembe érkezünk, ahol leültetnek minket. Mint megtudjuk, kisebb koncerteket is szoktak itt tartani. Idős vezetőnk is rátesz erre egy lapáttal, mikor egy norvég népdalt énekel botjára támaszkodva. Kellemes élmény a föld alatt.

Képek a bányából (2)

Délutáni programként már a kicsinyke városban járunk. 20000 négyzetkilométeren közel 2000 ember él itt, kietlen vidék. De amikor a bánya aktívan működött több megrakodott lovasszekér érkezett minden egyes nap, tele mindenfélével, amire a helyi embernek szüksége volt. A bánya leállt, lovasszekérből tehergépkocsi lett, viszont a város látképe nem nagyon változott azóta sem. Fából készült faházak, nosztalgikus vízimalom -ma már múzeum- és melegvérű lovakkal húzott szán, afféle helyi tömegközlekedés. A szervezők ráadásul épp úgy alakították az időpontot, hogy a szezonális nagyvásár idején lehessünk itt. Mindenfelé helyi árusok, saját portékával. Persze itt sem lehet megúszni a vattacukor és cowboykalap tukmálásokat, de többnyire szőttesek, font, kötött, horgolt vagy varrt áruk láthatóak a kínálatban. Persze kell, hogy valami védjen a hideg ellen, és ki tudna jobbat ajánlani mint aki benne él évtizedek óta. 

The RPB (Røros Public Transport)

Meglepő, de étel és italárusokat nem látni annyit, mint otthon. Néhány szárított kolbász és szalámi, egy-két sonka, de nagyon más nem. Egy helyen láttunk jávorszarvas burgert kínálatra. Kár, hogy a meghirdetett vacsoráig már csak egy óra van hátra. Utólag belegondolva nagyon bánom, hogy nem éltem a kínálkozó lehetőséggel... Viszont a vacsora sem hagyott kívánni valót maga után. Rénszarvas pörkölt, főtt krumpli, áfonyaszósz (!) és párolt zöldségek. All you can eat. Nem kellett kétszer mondani. Az asztalnál az említett társasággal valahogy szóba jött, hogy ki a legidősebb a vacsoránknál. Persze, hogy kiderült, hogy másnap lesz a szülinapom. Meglepett, ahogy ajánlkoztak, hogy ünnepeljük meg akkor mihamarabb. Hazafele úton pedig el is terveztünk mindent. 

Kézműves áruk

Sokat persze nem agyaltunk, másnap estére hívtam át őket. Kis rakott pudinggal és ciderekkel, és kisari, kisüsti pálinkával (A hideg norvég esték tüzelője) vártam rájuk. Nagyon tetszett nekik, de nekem még jobban az, ahogy beállítottak: Happy Birthday ének és frissen sült német sütitorta! Végtére is, a számgyertyák a helyükre kerülhettek. 

Jobbra 25. 

Elképesztő, pedig két napja még nem ismertem többségüket, és egy éve pedig gondolni sem tudtam, hogy hogyan lesz majd a 25. születésnap. Távol a családtól és a régi jóbarátoktól, de valahogy mégis az Élet úgy hozta, hogy nem magányosan, örömben telhetett.