Pár hete, egyik szombat estén amolyan 'International Food Festival'-t tartottunk Moholtban, ahol a többiek laknak. Osztrák, francia, norvég és magyar konyha jelent meg egy kollégiumi asztalnál, hogy megnézzük nemzeteink mit gazdálkodtak évszázadok alatt az ehető nyersanyagokkal.

Előkészületek:
Magyarok akkor épp négyen vonultunk egyikőnk konyhájában, hogy kisüssünk valamit délután kettőkor. A többi népség a célállomás konyhájába vetette bele magát a gasztronómiai küzdelembe vagy alkotásba. Érkezésünket négy órára datáltuk, ha egy kis csúszás lenne, akkor is még vacsoraidőben leszünk bőven, ami ugye azt jelenti, hogy 6 után nem eszünk... na persze. 

Mert közösen enni jó

Magyarok képviseletében
Nálunk nem telt el hosszas tanácskozás, és a lángosra esett a választásunk, a többiekét még nem tudtuk. Lévén, hogy az ehető strandkellék egyszerű, variálható és korábban már volt sikere szomszédaink körében (előző félévben, szaktársaim jóvoltából), jó választásnak tűnt. A kötelező gyúráson, dagasztáson hamar túl is estünk, a kelesztés közben még egy kocc pálinkán is, mert magyarnak lenni jó. Egy kiló lisztből azért lett adag bőven, főleg úgy, hogy kis lángosokat kívántunk elkészíteni. Közel két órát álltunk felváltva a forró olaj mellett, de megérte legalább. A 324985 darab gyermek-tenyérméretű lángos, reszelt sajt, tejföl, fokhagymásolaj kíséretében mentünk át a többiekhez, akik szintén csúszásba voltak, így a késésünk ellenére mi lettünk az elsők, akik elkészültek. Szerencsére rájuk sem kellett már sokat várni.

Norvég mintákban
Az úgynevezett Fiskekaker jelent meg. Bizarr neve ellenére ízletes falat jutott a tányérunkra. Norvég kolléganőnk a tradicionális hazai ételt hasonlóan a mi fasírtunkhoz készítette el, csak darált hús helyett hal (általában tőkehal) és pirospaprika nélkül készül, sütőben. Meg kell hagyni, boltban nem igazán vettem volna magamtól, de így, frissen elkészítve különleges volt. 

Francia küldöttként
Afféle rakott krumpli készült. Kolbász helyett bacon, tojás mellé pedig több réteg sajt került az egytálételbe. Sajt, sajt mindenütt, aminek alig tudok ellenállni, főleg hogy olyan jól lepirult a sütőben. Az első desszertünk is a francia társunktól érkezett, mely nem volt más, mint a hagyományos palacsinta. Igaz, szegény lány annyi tésztát készített, hogy még vacsora közben is sütötte nekünk a friss adagokat, de mit lehet tenni, ha ennyi van, enni kell. Egy kis lekvár rá és kész.

Osztrák színekben
A paradicsomos saláta tündökölt, ami kiválóan illett a norvég és francia ételekhez is. Lehet nem echte osztrák ízvilág, de kit zavar? Ritkán jutok egy jó salátához, és az enyhén bazsalikomos olívaolajjal meglocsolt koktélparadicsomok egy üde felszabadítóként jelentek meg a hetek óta kiépült rizs-hal frontvonalon. 
És a következő desszert egy eldugott kerámiatálból került elő: fahéjas kuglóf, még melegen. Ahh, a hetek óta hiányolt fahéj abban a puhán omlós remekműben... leírhatatlan. 

Repeta előtt

Voltunk rájuk elegen, úgy kilencen, tízen. Ennyi ételhez természetes, hogy összegyűlünk, meg amúgy is. Persze azért illedelmesen rakjuk meg a tányért, mindenből csak az íze, na jó meg a hasunk kedvéért. Nekem is eltűnt a tányéromról az előzőeken túl 1-2..4-5 kislángos fullosan.

Azért mikor visszaértem a kolimba még egy kis lazac rizzsel lecsúszott,
csak úgy...