Van, amiben annyira elől járnak a helyi népek, hogy a normál európai emberként nem nagyon érthetjük hogy is van ez. A téli közlekedésre gondolok. Nincs olyan, hogy s í k t a l a n í t á s! 

Elugranál gyorsan a boltba kajáért, levinnéd a szemetet csattogóspapucsban, vagy rohannál a busz után, hogy elérd, mert a következő csak 30-60 perc múlva vagy még később jön? NEM! Persze próbálkozni szabad, néha sikerül, néha meg...

Egyik hét elején megyek be a tanszékre, szokás szerint pár perc késésem már van elindulás előtt, de hát sokszor sietek, nem újdonság. Azért úgy ítélem meg, még egy rövid kitérővel (10 lépés az épület ajtajától) meglátogatom a szemetes konténereket. Persze, hogy a hétvégén leesett hó miatt nem látszik, hol van jég és hol nincs. Neki iramodok. Amatőr hiba, de már nem számít. Lábaim az égnek, egyik kezemben a még-el-nem-tett lakáskulcsot a másikban pedig a teli szemeteszsákot tartom a magasba, szerencsére nem szóródnak szét. Mivel a hétvégi havazás nem a vizesebb fajtából való volt, hanem könnyed lepelként borított mindent, így nem tapad, lazán csusszan a talpammal együtt a jégen. Mögöttem egy egyetemre igyekvő lány megijed, és aggódva kérdi, hogy minden oké-e. Igen, a hátizsákom felfogta az ütődés nagy részét, nincs bajom, csak panaszkodok neki egy sort. Felállok és haladok tovább. Újabb jeges terület. Most se látom. Újra a földön vagyok. A helyzet ugyanaz mint 2 lépéssel ezelőtt, csak már az emeletről szólnak le, hogy óvatosan. A buszra szállva úgy érzem magam, mint amikor régen a felsősök fürdettek meg a hóban. Én pedig nevetek magamon. Norvég hétfő reggel, vagy Welcome to Norway, ahogy szokták mondani a többiek. 

Egy a lényeg. Nem takarítják a járdákat, nincs hókotrás. A főutakat, fontosabb mellékutakat hordják le egyedül, de olyan, hogy sózás nincs. Ha ráfagy, letapossák az emberek, akkor az marad a hideggel együtt. Annyit tesznek a gyalogosok kedvére, hogy apró zúzottkővel szórják tele a járdákat, mert ahogyan az emberek haladnak rajta, szépen a hóval együtt tapossák le, úgy fagy bele a jégbe. Valami ellenállást ad azért, hogy ne egy helyben toporogjon az ember. Problémás ott, ahol nem szórnak kis kavicsokat, vagy ha olvadni kezd, akkor könnyen lemosódik, éjjel meg újrafagy, csak épp kavicsok nélkül. Autósként a kocsira láncot nem nagyon, inkább eleve szöges, élesen bordázott gumikat tesznek. Biciklire úgyszintén. 

Profi bringa téli közlekedésre, túrázásra

Gyalogosként két dolgot tehet az ember :

Vagy megtanul újra járni, 
Szó szerint! Megfontoltan, nyugodtan, kitapogatva a kritikusabb helyeken a biztonságos nyomot. Lassan járj, tovább érsz! Hiába, az őseink is tudták, hogy kell Norvégiában járni-kelni. Igazuk van már megint. 

Vagy fémtüskéket vesz a cipőjére. 
Norvég nevén Brodder-t. Amiből kétféle változat létezik, egy egész talpat lefedő, vagy egy pántként felhúzható. Csatolt képen illusztráció. Nekem azóta -köszönet érte nővéremnek, aki postázta- az utóbbi változat van. Jól tud jönni, mindenképp ajánlatos beszerezni egyet. 

Megjegyezném, hogy ha figyelmes az ember, akkor könnyen találhat az utcán is egy-két darabot. Ha nem jól rögzítik, akkor hamar elveszíthet egyet bárki. 

Pántos, egyszerű fémszögecs

A helyi lakosokat figyelve sokat lehet tanulni tőlük. Először is a kisgyerekek, ahányszor csak láttam őket ovis csoportként, kisiskolásként, csúsznak, másznak, kúsznak a jégen. Megtanulják, hogyan kell közlekedni rajta, és azt is hogyan kell helyesen esni. Felnőttként azt gondolnánk, hogy erről lemaradtunk vagy elfelejtettük, de részt lehet venni rövid, 'How to fall on ice' azaz 'Hogyan ess el a jégen' interaktív előadásokon. Idősebbek a fent említett szögecseket használják, vagy óvatosan járnak. Lehet kapni már alapból szöges cipőt is, ami inkább akkor megoldás, ha több telet él meg itt az ember.

A legegyszerűbb tehát az, ha van a birtokunkban Brodder. Igaz, hogy kényelmetlen lehet, ha nem nem jeges területen közlekedünk, de mégiscsak jobb elkerülni az esést. Vagy egy törést. Drága az orvosi kezelés, és EU-s honpolgárként csak alapellátásra vagyunk térítésmentesen jogosultak. Gipszelést már számlázzák.

Ha az emberben a gyermeki én tör előre, akkor élvezheti a téli gyalogos közlekedést, és bennem is sokszor megvan van ez. Téli gyerek vagyok, szeretem az efféle dolgokat, hiszen mennyire jó már nekifutni, csúszni pár métert, és aztán megint. De itt egy fjord közepén vagyunk, ha nem emelkedőn kell menni, akkor lejtmenet van, és alföldi srác lévén nekem ennyi hegy, domb, mindenhol bukkanó furcsa és szokatlan. A buszon nyelnem kell, hogy kiduguljon a fülem!

Ám valahogy, élvezem. Akklimatizálódni kell, és kész. És én ezzel együtt kezdem megszeretni, napról napra, esésről esésre jobban és jobban.